Átláthatóbb sportfinanszírozást sürgetnek a közgazdászok
Nem járhat automatikusan közpénz minden sportszövetségnek, a vezetőket politikusok helyett összeférhetetlenségi szabályokkal kell korlátozni, a titkolt támogatások helyett pedig nyilvános elszámolásokra van szükség – ezt a javaslatcsomagot tette le az asztalra a Magyar Közgazdasági Társaság Sportgazdasági Szakosztálya. Az elemzés szerint a sport támogatásának további növelése helyett az elosztást kell rendbe tenni: miközben stadionok és kiválasztott műhelyek kaptak jelentős forrásokat, a lakosság sportolási lehetőségei háttérbe szorultak.
A javaslatcsomag alapkérdése, hogy a támogatási döntéseknél ki számol a hosszú távú következményekkel, hiszen egy létesítmény költsége nem ér véget az átadóünnepséggel: utána is fizetni kell a fűtést, a karbantartást, az alkalmazottakat és később a felújítást.
Jelentős gazdasági súly, eltérő támogatási igények
A sport közösséget épít, erősíti a nemzeti önbecsülést, az egészséget és az ellenállóképességet. A becslések szerint a GDP 2–3 százalékát állítja elő, a felnőttek 43–45 százaléka legalább hetente egyszer mozog vagy sportol, az ágazatban mintegy 18 ezren dolgoznak főállásban. Ebből azonban nem következik, hogy minden támogatási igény egyformán indokolt: a szakosztály a változó érdeklődéshez és az ország teherbíró képességéhez igazítaná a támogatást.
A szerzők visszatekintenek a rendszerváltásig: a vállalati bázisok összeomlásával a sportegyesületek száma az 1989-es 3052-ről 1991-re 2176-ra esett, a szakosztályoké és a minősített edzőké 25–30 százalékkal csökkent, a szabadidősport állami támogatása a tizedére apadt. 2010 után a nemzetstratégiai ágazattá emelt sport állami finanszírozása ötszörösére-hatszorosára nőtt; a GDP-arányos kiadás 2009-ben 0,12, 2016-ban már 1,05 százalék volt. A 2024-es adatok szerint Magyarország és Finnország 0,6, Svédország 0,7 százalékkal szerepelt az uniós 0,4 százalékos átlag mellett, így a közgazdászok szerint további aránynövelésre nincs indok.
Sok csatornán érkezik a támogatás
A 2010–2026 közötti rendszerben a nagy nemzetközi eseményekre évente 22–35 milliárd forint jutott, 16 kiemelt sportág közvetlen fejlesztési támogatást kapott. A támogatás egy része üzleti bevételként jelent meg: az MTVA 2025-ben 10 milliárd forintot fizetett a hazai futball közvetítéséért, a következő idényre 6 milliárdra csökkent az összeg, amit a szakosztály még mindig a valós piaci érték kétszeresének tart. A tao elosztásában közel 40 százalékot képviselt a labdarúgás, 25-öt a kézilabda, 15-öt a kosárlabda.
A legsúlyosabb kifogás az egyes kedvezményezetteknél kialakult koncentráció: a 2011-es indulás utáni első négy évben a futballnak jutó 75 milliárd forint 12 százalékát a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány kapta, a fennmaradó 88 százalékon 1100 klub osztozott. A javaslat ezért nyilvánossá tenné, melyik vállalkozás kinek, mennyit és mire adott; normatív korlát fékezné a koncentrációt, és egy cég felajánlása nem haladhatná meg a ténylegesen befizetett társasági adóját.
Az érem mellett a sportoló lakosság
Az elmúlt 16 évben az élsport állami támogatásának több mint kétharmada hat sportágra – vívásra, öttusára, birkózásra, úszásra, vízilabdára és kajak-kenura – jutott. A szakosztály megszüntetné azt a szemléletet, hogy minden szövetségnek alanyi jogon jár működési pénz: kijelölnék a kiemelt és az átlagos működési támogatásra jogosultakat, a többiek konkrét programokkal pályázhatnának. A központi költségvetés élsport–szabadidősport arányát nagyjából 70–30 százalékosnak írják le, a kívánatosnak tartott 50–50 helyett.
A stadionoktól az uszodákig jelentős vagyon keletkezett, de a budapesti futballfejlesztések aránya több klub teljesítményéhez képest túlzott, vidéken pedig számos stadion nézőszáma alacsony. Új beruházást ezért igazolt igényhez, reális kihasználtsághoz és teljes életciklus-költséghez kötnének, a meglévő létesítményeket pedig jobban megnyitnák iskolák és lakossági programok előtt.
A politikai kapcsolat helyére mérhető feltételek
A pénzügyi reformhoz az irányítás átalakítása is szükséges: helyettes államtitkár, államtitkár, miniszter és országgyűlési képviselő nem lehetne sportköztestület vagy országos sportági szövetség vezetője, hasonló korlátozást javasolnak a többségi állami vállalatok vezetőire. Kizárnák a közpénzt jogerősen megállapítottan szabálytalanul felhasználókat és a közügyektől eltiltottakat. A támogatásért versengő programoknak saját erőforrásokat, meglévő infrastruktúrát és kimutatható társadalmi-gazdasági hasznot kellene felmutatniuk. A döntő próba az lenne, hogy a következő támogatás oda kerül-e, ahol a legjobb a kapcsolatrendszer, vagy oda, ahol a felhasználását a leginkább meg lehet indokolni.
